Kínában 2001 és 2021 között hihetetlen mértékben nőtt az egy főre jutó energiafogyasztás Kínában. Sokan Pekinget hibáztatják amiatt, hogy a zöldátállás lassabban megy végbe, de ezt a folyamatot csak összefogással lehet felgyorsítani.
„Kína megváltoztatta az energiaszektort, de most Kína változik” – írja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a 2023-as energiajelentésében. Úgy tűnik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága kiaknázta saját piacát. Miután éveken át olyan gyorsan építettek utakat, épületeket és vittek véghez egyéb infrastrukturális projekteket, amilyen gyorsan csak lehetett, a hatalmas belföldi piacot csaknem teljesen kimerítették.
Azonban amíg a kínai gazdasági emelkedés stagnál, addig az energiaigény tovább növekszik. Évtizedekkel a hihetetlenül gyors bővülés után az ázsiai nagyhatalom gazdasága lassulni kezdett, az ingatlanpiaci buborék kipukkadt és a munkanélküliségi mutatók kiemelkedően magasak – köszönhetően annak, hogy rekordszámú diplomás lép ki a munkaerőpiacra, amely azonban nem képes elegendő pozíciót biztosítani számukra. Ám ahelyett, hogy Peking átszervezné a gyártást, megduplázza annak kapacitásait, és az exportra támaszkodik, hogy az ország hatalmas gazdasági gépezetének fogaskerekei tovább foroghassanak.
Az eredmény:
a történelem során először a kínai energiafogyasztás egy főre vetítve meghaladja az európait.
Ez a fordulópont régóta várható volt, hiszen az ázsiai állam energiafogyasztása rohamosan növekedett az elmúlt évtizedben, ezen belül az egy főre jutó az IEA adatai szerint
489 százalékkal 2001 és 2021 között.
Miközben az ország üvegházhatásúgáz-kibocsátása ugyanebben az időszakban szintén emelkedett, nem tartott lépést az energiakereslettel, köszönhetően a megújuló energiába történő páratlan mértékű beruházásoknak. Kínában 2000 óta a szén-dioxid-kibocsátás 244 százalékkal nőtt, és bár ez is elég magas érték, az energiafogyasztás növekedési értékének csupán a fele.
Mivel 2023-ban a Kína által felállított megújulóenergia-kapacitások meghaladták a világszinten beüzemelt zöldenergia-forrásokat,
Így az energiatermelésének fele megújulókból származik. Ennek ellenére továbbra is az ázsiai hatalom a világ legnagyobb kibocsátója, az IEA adatai szerint 31,72 százalékkal, köszönhetően óriási gazdaságának és ipari szektorának.
Vagyis bármit is csinál Peking ezen a téren, annak elsődleges hatása lesz a világ energia- és klímafolyamataira. Az biztos, hogy az ország gyártásfókuszú politikája, amely számos termék esetében túltermeléshez vezetett, veszélyt jelent a globális klímacélokra. Mindazonáltal minden felelősséget Kínára hárítani egy bonyolult helyzet túlzott leegyszerűsítése lenne, legrosszabb esetben pedig egyenesen bűnbakkeresés. Így az igazság, szokás szerint, valahol félúton van.
Bár igaz, hogy az ázsiai országban túltermelés tapasztalható számos árucikkből, hogy az exportra szánt kínálatot növelje, és ne csak a meglévő exportkeresletet elégítse ki, ez a teljes feldolgozóipar csak kis részét teszi ki. A Kínában zajló gyártás nagy része a tengerentúli kereslet kielégítésére szolgál, amely a világgazdaság pörgésének fenntartása szempontjából kulcsfontosságú. Ehhez pedig nagyon sok energiára van szükség, és rengeteg szén-dioxid termelődik a folyamat során.
„Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a mennyiségű energiát és kibocsátást, amelyet az európaiak lényegében a kínai gyártókra hárítottak” – mondta Nick Wayth, az Energy Insitute vezérigazgatója a Bloombergnek.
Hogyha az európai energiafogyasztás és a kibocsátás csökkenése máshol ezek növekedését okozza, akkor a klímaváltozás elleni globális küzdelem rossz úton halad.”
Az egész jelenség annak fontosságát igazolja, hogy a klímacélokat és azok megvalósításának a módját összességében nézzük, és ne csak egyes országok vagy gazdaságok „sikereire” és „hibáira” fókuszáljunk. A párizsi klímaegyezményben kitűzött célok elérése érdekében páratlan együttműködésre és koordinációra van szükség mind a fejlődő, mind a fejlett gazdaságok részéről. Emellett megköveteli, hogy a nemzetek leküzdjék azt a politikai kísértést, hogy saját, egyéni kibocsátási céljaik elérése érdekében a szegényebb országokba szervezzék ki a kibocsátásukat. Végső soron egy zéró összegű játszmáról van szó.
Ha nem világszinten közelítünk a probléma felé, mindenki vesztesként fog kijönni a játékból.
(Forrás: Oilprice)
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/EPA/Jerome Favre
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Az acélipar a világgazdaság 4 százalékát jelenti, mégis a szén-dioxidkibocsátás 11 százalékáért felel. A zöldacél viszont méregdrága, így 2030-ra az új gyárak csupán 36 százaléka lesz alacsony kibocsátású, és azok is gyakran szénalapú áramra támaszkodnak.
Az MI-rendszerek energiaigénye 2030-ra a globális áramfogyasztás 3-4 százalékát is elérheti, miközben egy nagy nyelvi modell betanítása elképesztő mennyiségű CO₂-t termel.
Aki bepróbálkozik, azt azonnal hazaküldik.
A probléma a fekete-fehér gondolkodás.
A világ legősibb, ma is tömegesen beszélt nyelvét, hangsúlyait, rejtett üzeneteit több mint kétezer éve nem érti a Nyugat. A „nagy nyelvi fal” egyszerre járul hozzá Kína mai sikeréhez és rejtelmességéhez. Hogyan állították ezt az archaikus kódot a kínai modernizáció szolgálatába?
A patrióták előre fognak törni, noha erővel próbálják visszatartani őket – mondja Ben Shapiro. A CPAC Hungaryre látogató konzervatív amerikai politikai kommentátorral Orbán Viktorról, az orosz–ukrán háborúról és Donald Trump politikájáról is beszélgettünk.
Mit gondol az európai társadalom az unió teljesítményéről? Szükség van-e a tagországok szerint Ukrajna csatlakozására? Milyen megélhetési kihívásokkal szembesül a lakosság? Íme az Európa Projekt vizsgálat eredményei.
